- Audry, becsomagoltál már? Indulnánk.
- Igen anya. Megyek.
Bora Borára megyünk a családdal 1 hónapra. Habár minden évben ez van. Anya, apa, Bessie – a húgom és én elutazunk valahova egy hónapra, ahol nem csinálunk semmit és a végére halálra unjuk magunkat. De most örülök, hogy megyünk. Igazság szerint most léptem ki abból a kapcsolatból, amit már említettem. Több mint egy évig együtt voltunk. Legalább a gondolataim elterelődnek…
Jó pár órás repülés után megérkeztünk Bora Borára. A szállás valami elképesztően gyönyörű. Kis kunyhókat béreltünk, amik a vízben állnak. De ami szerintem a legcsodásabb, hogy néhol a padlóban üveglapok vannak, ahol látni lehet a tengert. Én Bessievel vagyok egy házban. Miután kicsomagolt
unk egyből lementem a partra. Imádom a napsütést, a homokot, a pálmafákat és a tengert, a tenger illatát. Na meg persze a napbarnított és izmos fiúkat. Napoztam egy keveset majd megszomjaztam ezért elindultam egy standhoz. Miközben nyugodtan sétáltam egyszer csak azt éreztem valami fejen talált és nem tudom megtartani az egyensúlyom. Mikor felnéztem annyit láttam, hogy valaki felettem áll.
- Jól vagy? Ne haragudj. Nem szándékos volt.
- Úgy nézek ki mint aki jól van? –kérdeztem vissza kissé ingerülten. Bár nem akartam flegma lenni a lobbanékony természetem nem segített sokat.
- Tényleg ne haragudj. Hadd segítsek.
Mikor oda nyújtotta a kezét és megfogtam valami furcsa érzés kerített hatalmába. Nem éreztem még ilyet.
- Mark vagyok. –mutatkozott be.
- Audry. – fogtam vele most már normálisan kezet és néztem bele a szemébe.
Utólag tudom, hogy nem kellett volna. Nem igazán hittem eddig a szerelem első látásban, de most azt hiszem megtörtént velem. A nézése melegséget és kedvességet árasztott. Egy erős nőnek tartottam magam, de abban a pillanatban úgy éreztem nyomban összeesek.
A nap további részében csak rá tudtam gondolni. Az érintésére, a szemeire, a hangjára. Teljesen megbabonázott. Bár tudtam, hogy ő már két perc múlva azt se tudta, hogy ki vagyok reménykedtem benne, hogy még találkozunk és emlékezni fog legalább az arcomra.
Este a családdal együtt mentünk vacsorázni. Mindenki elmesélte mit csinált aznap. Anyáék várost néztek, Bessie pedig felkutatta hol lehet a legtrendibb ruhákat megvenni. Én csak annyit mondtam, hogy a parton voltam. Vacsora után Bessievel lementünk a Beach bárba meginni egy koktélt. Bess elment a mosdóba én addig megrendeltem a két Cosmopolitant. Leültem egy asztalhoz és vártam. Sem a koktélos srác, sem pedig Bess nem kapkodták magukat. Már épp fel akartam állni mikor kihozták a koktélokat.
- Ne haragudj, hogy ennyit kellett várnod.
Már kezdtem volna bele a reklamálásba mikor felnéztem és megdermedtem. Ott állt előttem Mark.
- Semmi baj. Ez úgy néz ki nem az én napom. - mosolyogtam rá és próbáltam utalni a délután történtekre.
- Audry, ugye? – húzta fel a szemöldökét.
- Igen. Te pedig ha nem tévedek Mark.
- Pontosan. – nevette el magát. – Holnap nem jössz le este a partra? Sétálhatnánk egyet.
- Lejöhetek. – teljesen ledöbbentem.
- Akkor 10-kor jó neked? Akkor végzem.
- Belefér. Itt leszek. – mosolyogtam el magam.
- Várlak.
Magam sem hittem el az előbb történteket. A szívem a torkomban dobogott és már most csak a holnap estére tudtam gondolni. Bessie kérdezte, hogy ki volt de csak annyit mondtam, hogy a pincér. Ezzel bár nem árultam el a teljes igazságot nem is hazudtam.
Miután felmentem a szobámba még vagy két óráig nem tudtam aludni. A holnap járt a fejemben és az, hogy teljesen megbolondultam. Nem is ismerem, összesen láttam kétszer és érezhetek valamit iránta? Nem látok rá sok esélyt. Ez maximum egy fellángolás lehet.
Másnap megint lementem a partra azzal a reménnyel, hogy láthatom még az este előtt. De nem volt ott. Este 8-kor megint találkozott a család. Anyáék ma üzleteltek valakivel. Nem árulták el kivel. Bessie pedig a tegnap kinézett boltokat felvásárolta.
10- re ott voltam a bárnál igaz, hogy pár perc késéssel, de a látszatott fent kell tartanom, hogy nem lehet olyan könnyel elvarázsolni. Ő már ott várt rám egy fehér ingben, ami felül ki volt gombolva, a haja pedig szélfutta volt. Valamiért azt az érzést keltette bennem mintha már is ismerném.
- Szia- köszöntött mosolyogva
- Szia- köszöntem vissza.
- Mehetünk?
- Persze- és próbáltam a legédesebb molyom elővenni.
Végig a tengerparton sétáltunk. Kiderült, hogy Ő is onnan származik ahonnan én csak elköltöztek egy pár éve. Örültem, mert egyből megtaláltuk a közös hangot és a kínos csend is kimaradt az esténkből. Mesélt arról, hogy milyen itt az élet én pedig arról mennyi minden változott meg New Yorkban. Meséltünk egymásnak a családunkról, azokról a dolgokról, amiket szeretünk és azokról, amiket nem. Meglepő módon sok mindenben hasonlítottunk még is annyira különböztünk. Nem akartam, hogy vége legyen az estének. Teli hold volt. A szél olyakor gyengéden belekapott a hajamba. Minden olyan tökéletes volt.
- Annyira gyönyörű vagy. – kapta el a kezem és nézett a szemembe.
Eddig nagyon ritkán pirultam el, de neki elég volt egy másodperc, hogy teljesen zavarba hozzon.
- Köszönöm- sütöttem le a szemem.
- Ne érsd félre. Nem vagyok az a típus, aki minden lánynak csapja a szelet. Viszont azt tudnod kell rólam, hogy eléggé szókimondó vagyok és, amit akarok, azt megszerzem.
- Én is ilyen vagyok. Mindig elérem a céljaim. Akár így, akár úgy. – 
kezdtem el hablatyolni
- Édes vagy. – villantotta rám tökéletes mosolyát. – Azt akarom, hogy tudd szeretnék, sőt akarok veled még találkozni. Látni akarlak mindennap. És a tegnapi röplabdás dolgot pedig valahol sajnálom, de azért örülök, hogy pont téged találtalak el.
- Szóval így szoktál csajozni?- vontam fel a szemöldököm.
- Dehogyis- nevetett rám- Csak véletlen volt. Egy felettébb kellemes véletlen.
Csak mosolyogtam rá és vártam azt a dolgot, amelyet ha megtesz, akkor elsüllyedek és nem biztos, hogy valaha is ki tudok mászni abból a gödörből. Megtette. Átkarolta a derekam és megcsókolt. A világ megszűnt körülöttem. Belekapaszkodtam a vállába és nem akartam, hogy vége legyen. Az az érzés, amit akkor éreztem leírhatatlan. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy a csókja megrészegített. Éreztem, hogy valami elkezdődött, amivel ha nem vigyázok felemészthet.
2 hét telt azóta a bizonyos este óta. Markkal minden este találkoztunk és sétáltunk a parton egymás kezét fogva, egymást ölelve. Elég volt két hét vagyis 14 nap ahhoz, hogy ez a fiú elrabolja a szívem. De sajnos fogalmam sincs arról Ő mit érez. Ez az érzés kétségbe ejtő.
Mint mindig ma is 10-kor találkoztunk. Egy szál vörös rózsával várt. A szemeim könnybe lábadtak a boldogságtól, átöleltem és igyekeztem visszatartani a könnyeim, de még így is kicsordult pár. Mosolyogva törölte le őket, majd megfogta a kezem és elindultunk a saját kis helyünkre. Egy öböl volt. Sokat kellett odáig sétálni, de megérte. Mark neki dőlt egy sziklának, majd az ölébe húzott. Édesen megcsókolt, majd egyre hevesebben faltuk egymás ajkát. Ledöntött a homokba. Ott feküdtünk és csókolóztunk, amikor egyszer csak Mark felemelkedett, a szemembe nézett, hátra simította a hajam, rám mosolygott és kimondta azt a 9 betűs szót, amiről álmodni se mertem.
- Szeretlek Audry. – nézett mélyen a szemembe
- Én is szeretlek. – közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam, miközben egy könnycsepp végig folyt az arcomon.
Életem legszebb éjszakája volt. Aznap egymás karjaiban aludtunk el a parton. Reggel arra ébredtem, hogy rezeg a telefonom. Anya hívott, hogy hol vagyok és azonnal menjek hazafele. Nem tudtam mire fel ez a nagy sietség, de az előérzeteim vihart jósoltak. Mark elkísért a kunyhóig, ahol adott egy csókot a kezemre majd elment.
- Na végre, hogy itt vagy. Anya tök ideges, amiért nem tudta hol vagy. – förmedt rám Bess
- Miért van az ágyon a bőröndöd? – kérdeztem megrémülve.
- Hazamegyünk Audry. Ha figyelnél csak egy kicsit is a családodra tudnád, hogy apa megkötötte az üzletet és vissza kell mennünk New Yorkba.
- Kérlek Bessie csomagolj nekem össze. El kell intéznem valamit.
- Na de Audry!- kiáltott utánam
Felkaptam a rózsát, amit Marktól kaptam és rohantam az öblünkhöz. Ott álltam a vízparton és könnyekben úszó szemekkel a rózsaszirmokat egyesével a tengerbe dobtam. Míg az én lelkem őrült módon zihált volt a szirmok csendesen és nyugodtan pihentek a vízen. Az utolsó szirmot a tenyerembe rejtettem majd a bárhoz siettem. Írtam egy levelet és megkértem az ott lévő pultost este adja át neki. A lapot, amire írtam összehajtottam benne a rózsaszirommal. Időközben persze hívott Bess, hogy hol vagyok és siessek, menjek egyből a reptérre. Miután utoljára végig néztem a báron kerestem egy taxit és a reptér felé vettem az irányt. Napszemüvegbe szálltam fel a gépre.
Tudtam, hogy hibát követtem el azzal, hogy hagytam magam. Felejteni mentem. Megtettem. Viszont hazafele sokkal nagyobb fájdalmakkal kellet megküzdenem. A szívem kettészakadt és nem éreztem mást csak kínzó fájdalmat. Még aznap kaptam tőle egy SMS-t.
„Még van jövőnk”
Mikor elolvastam a sírás elkapott. Lehet keveset mondok, de egy óráig biztosan sírtam. Bármenyire is próbáltam erős maradni nem ment. Az érzelmeim felemésztettek. Életem legszörnyűbb nyarát hagytam magam mögött…
Azóta 3 év telt el. A szerelem megint rám talált. 1 éve vagyunk együtt. Már összeköltöztünk, tervezzük az esküvőt és bár még csak 22 vagyok, kisbabát hordok a szívem alatt. Ma megyünk ultrahangra. Megint van minek éltetnie. Megtaláltam életem szerelmét és még egyszer nem engedem el..
- Mark! Induljunk különben elkésünk…
